Kívánságlámpás

2010.03.13. 08:00

Ezeket a pici papírballonokat repülő lámpásnak, azaz Tiang Deng-nek, másnéven Kívánságlámpásnak is nevezik, eredete a keleti világban több száz évre nyúlik vissza
A Kívánságlámpás a Kelet egyik legismertebb katonai vezetője, Kong Ming  nevéhez fűződik, aki katonai információk eljuttatására használta, mely sok- sok kilométer távolságba vitte el a híreket.

Később Ázsia egyszerű lakói is felfedezték ezt a lámpást, és mivel nem volt más lehetőség a távoli rokonsággal érintkezni, ezen lámpásokon küldték el személyes üzeneteiket. Később rendszeresen eresztettek fel ilyen ballonokat, bízva abban, hogy családjukat, szeretteiket így megóvhatják betegségtől, szerencsétlenségtől és bánattól.Annyi év elteltével még mindig él a szokás, hogy feleresztésekor a belesuttogott kívánságok valóra vállnak, és felszálltakor az égbe viszi a ránk leselkedő rosszat, betegséget, bánatot, majd amikor fénye kialszik, egy tisztább élet kezdődik el.Az eredeti repülőlámpások tradícionálisan bambuszból és rizspapírból készülnek,így könnyen lebomlanak.A benne lévő levegő felmelegedését egy égő gyantás speciális üzemanyagkocka biztosítja.
Az úszó lámpások ugyancsak távol keleti eredetű szerencsehozó kellékek.
Japántól Thaiföldig elterjedt használatuk mind vallási mind világi ünnepek alkalmával.
Az ázsiai hagyomány szerint ezek az úszó lámpások megszabadítanak minket minden bajtól, betegségtől, magukkal viszik a rosszat a messzi távolba és valóra váltják kigondolt vagy rájuk írt kívánságainkat.
Manapság elbűvölő dekorációs elemként használatos esküvők, születésnapok és céges rendezvények alkalmával

A bejegyzés trackback címe:

https://napipille.blog.hu/api/trackback/id/tr361835012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása