Az 1948-49-es szabadságharc egyik honvédtábornoka, Juan Fernando Czetz néven végzett hadmérnöki és térképészeti munkákat Argentínában.
Cetz János 1822-ben született Gidófalván, majd tanulmányait Kézdivásárhelyen végezte. 1842-ben már a császári hadsereg hadnagyaként szorgalmazta, hogy a magyar anyanyelvű katonákat ne német, hanem magyar nyelven vezényeljék. A magyar hadnyelvtanról könyvet is írt.
1848-ban jelentkezett a honvédségbe, ahol előbb Bem tábornok vezérkari főnöke, majd 1849-re a legfiatalabb tábornok lett. A fegyverletétel után több európai országban is megfordult, de Spanyolországban találta meg szerelmét, akit 1857-ben feleségül is vett. 1860-ban Argentínába költöztek, ahol Juan Fernando Czetz néven tevékenykedett az ország katonai-műszaki életében. Megalapította az Argentin Katonai Földrajzi Intézetet, amely irányításával az egész országról térképet készített. 25 éven át igazgatója volt a Buenos Aires-e Katonai Akadémiának, és részt vett a Paraguay elleni háborúban is. 1904-ben halt meg, tiszteletére szobrot emeltek a Katonai Akadémia előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://napipille.blog.hu/api/trackback/id/tr522001541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása