Mekkora volt az Aral-tó?

2010.05.03. 08:00

A Kazahsztán és Üzbegisztán határvidékén található Aral-tó felszíne ma 18 000 négyzetkilométer. Korábbi méreteihez képest ez a jelenlegi elképesztően aprónak számít.
Az 1960-as évek óta a tó vízszintje folyamatosan csökken. Akkoriban felszíne 68 000 négyzetkilométer, a mainak csaknem négyszerese volt. Az 1090 köbkilométeres vízmennyiség 1960 és 2003 között csaknem tizedére, 112-re csökkent. A vízfelszín összesen 22 métert süllyedt, aminek köszönhetően az akkori virágzó part menti városok most akár 50 kilométerre is kerülhettek a mai vízparttól.
A jelentős vízveszteség a tó sótartalmát is megváltoztatta, ugyanis a 10 g/L-es értékről 35 g/L-es értékre nőtt, így a virágzó élővilág nagy része mára már kipusztult.

A tó kiszáradásának fő oka valószínűleg az emberi beavatkozás, mivel a 2 tápláló folyó vízmennyiségét a gyapotmezőkre vezetik, amivel meggátolják a tó természetes utánpótlását. Az Amu-darja és a Szir-darja folyóból elvezetett öntözőcsövek szigeteletlensége miatt a vízmennyiség közel fele haszontalanul folyik el a sivatagban, miközben az Aral-tó küzdelmes harcot folytat életben maradásáért.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://napipille.blog.hu/api/trackback/id/tr661969565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása