Nem is olyan régen szinte minden háztartásban a mosogatás nem volt olyan egyszerű procedúra, mint a mai napokban. A mai ember étkezés után megfogja a koszos tányérját, beteszi a mosogatógépbe, és amikor az megtelt, egy gombnyomással hipp-hopp elintézi a takarítást. A nyugati világban ezt már természetesnek veszik, de például nálunk már kevésbé.

Sokszor halljuk reklámokban is, hogy egy mosogatógép mennyivel kevesebb tisztavíz felhasználásával képes ugyanazt az eredményt elérni, mintha a puszta kezünkkel végeznénk el a folyamatot. Hát, lássuk akkor a felméréseken alapuló számokat:

Azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy a reklámoknak ebben a tekintetben igazuk van. Régen, még a mosogatógépek megjelenésekor ez nem így volt, de a mai fejlettebb technológiának köszönhetően valóban nagyon takarékosak.
Készítettek egy felmérést, amelyben 113 európai háziasszony mosogatási szokásait elemezték (elképzelni sem tudom, hogy miért pont 113 háziasszony...). Az akkor aktuális átlag mosogatógép egy töltésnyi piszkos edényt 15 liter vízben, 1-2 kilowattóra energia felhasználásával tisztított meg. A háziasszonyok ugyanehhez a mennyiségű edényhez hétszer ennyi, azaz csaknem 100 liternyi vizet használtak. Ehhez természetesen még hozzájön a vízmelegítéshez szükséges energiafelhasználás, ami nagyjából duplája a mosogatógép energiaszükségletének. Csak érdekességként, a legpazarlóbb háziasszony 445 liter vizet használt el a kísérlet során. (Valószínűleg a tesztalanyok között nem volt jelen magyar háziasszony, de ez is mutatja a nyugati temperamentumot...)

A bejegyzés trackback címe:

https://napipille.blog.hu/api/trackback/id/tr961929172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása