Ha azt a szót halljuk, hogy hangrögzítés, akkor kapásból Edison neve jut az eszünkbe. Edison 1877-ben találta fel a fonográfot, ami képes volt a hang rögzítésére és visszajátszására. De, meglepő módon, mégsem ennek a technológiának köszönhetjük a ránk maradt legrégebbi hangfelvételt!

A fonográf feltalálása előtt 17 évvel, egy farncia nyomdász és bádogosmester már rögzített hangot, de az ő készüléke nem volt képes visszajátszani azt, igaz nem is volt szándékában. A kitalálót Eduardo-Leon Scott de Martinvillenek hívták, aki a szerkezetet fonoautográfnak nevezte el. Szerkezetileg úgy nézett, hogy az egyik oldalról nyitott, a másik oldalról pedig membránnal lezárt fadoboz alkotta a testet. A membránhoz hozzá volt erősítve egy vékony tű, amely egy forgatható hengerfelületre karcolta bele a hanghullámokat. A karcolt felület nem volt más, mint egy lámpakorommal bevont papírlap.
Meglepő módon feltalálójának eszébe sem jutott, hogy ezeket a jeleket visszajátsza hang formátumban, hanem a dekódolásukat írott szöveges úton tudta elképzelni. Tehát a rögzített hanghullámok elemzésével, betű formátumban tervezte visszaalakítani a hanggörbéket.

A legrégebbi felvételekre a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium kutatói találtak rá Franciaországban, amelyeket számítógépes "virtuális-tű" technológiával tudtak dekódolni (megfejteni). Több ilyen lelet dekódolása sem vezetett eredményre, mert minősége, vagy érthetősége nem volt megfelelő, de egy 1860-as papírlap szinte teljesen ép állapotban került a tudósok kezébe. Digitalizálása és elemzése után örömmel tapasztalták, hogy egy régi dalt találtak, méghozzá az "A Holdfényben" c. francia népdalt egy ismeretlen nő előadásában.

Leon Scott többször is rágalmazta Edisont, hogy ellopta találmányát, de erre bizonyítékot nem találtak. Továbbá az a tény is Edison mellett állt, hogy ő a kezdetektől fogva tervezte a hangjelek visszajátszását is, nem pedig csak azok rögzítését.

A legrégebbi Edison féle felvétel 1888-ból származik, ami egy Händel-oratórium részletét örökíti meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://napipille.blog.hu/api/trackback/id/tr661848333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása