Mik azok a fullerének?

2010.05.04. 08:00

A fullerén a szén mesterségesen előállított harmadik módosulata, amelyben a szénatomok egy gömbfelületen helyezkednek el.
A szén két természetes módosulatát, a grafitot és a szenet már régóta ismerjük, de csak az 1970-es és a 80-as években merült fel a gyanú, hogy speciális körülmények között más módosulata is létezhet. A Rice Egyetem lézeres párologtató berendezésével kezdtek el kutatni utána, aminek az eredménye közel sem elhanyagolható...

Harold Kroto, Robert Curl, és Richard Smalley 10 napos kísérletüknek már az első napján felfedeztek egy C60 (60 atomos szén) csúcsot, majd kicsivel később felfedezték a C70-es csúcsot is.
A molekula elemzésekor a szférikus (gömb alakú) szerkezetéről Krotónak eszébe jutott a Buckminster Fuller építész által tervezett, az 1967-es Montreali Világkiállítás amerikai pavilonja (lásd a képen).
A következő éjszakát a kutatók rágógumik és fogpiszkálók összeillesztésével töltötték, amellyel modellezni szerették volna a molekula térszerkezetét, majd végül Smalley állt elő egy 20 hatszögből és 12 ötszögből felépülő, 60 csúcsú papírmodellel, amelynek még az egyes és kettős kötései is stimmeltek (a szénatom egy darab kettős és 2 darab egyes kötéssel kapcsolódik szomszédjához).

Az új molekulát az építész emlékére Buckminsterfullerene-nek nevezték el, de a köznyelvben már csak fullerénként él tovább.
A C60 és a C70 mellett további rengeteg páros számú szénatomból álló fullerén létezik még.

A bejegyzés trackback címe:

https://napipille.blog.hu/api/trackback/id/tr721972150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása