A tudomány jelenlegi állása alapján a német Georgius Agricola tudóst és írót tartják a bányászati és kohászati tudományok megalapozójának.

Georgius 1494-ben szültett, egész életében sokat foglalkozott ásványokkal és festészettel,majd később Karintiában az ólombányászat mesterségét próbálta kitanulni, tanulmányozni. Dolgozott orvosként, valamint gyógyszerészként is, ami mellett szakmai témájú könyveket írt.

A "Mértékekről és súlyokról" c. tanulmánya a Párizsi és Velencei könyvespolcokat is megjárta.
Élete fordulópontját az esküvője jelentette, amikor elvette Chemnitz polgármesterének az özvegyét, majd kicsivel később ő maga lett a polgármester. Ekkortól érdeklődése szinte csak a tudományra terjedt ki, és újabb könyveket írt - többek között - a bányászbetegségekről, a pestisről és a földrengésekről.

A De re metalica című munkája nagy ívű összefoglalásként funkcionált az akkori bányászati és kohászati ismeretekből, azonban a kiadása 6 évbe telt, amit írója már nem élhetett meg, mivel 1555 novemberében elhunyt.
Temetésének érdekessége, hogy a protestáns Chemnitz városa nem engedélyezte a katolikus Georgius temetését a temetőbe, ezért az onnan nem messze lévő Zeitz város templomába helyezték őt örök nyugalomra.

A bejegyzés trackback címe:

https://napipille.blog.hu/api/trackback/id/tr381782040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása